A KSH legfrissebb adatai szerint 2015-ben megkötött adásvételi szerződések eddig ismert adatai alapján 2015 első felében tovább élénkült a lakáspiaci forgalom, ami szinte csak használt lakások forgalmából áll.
- 30%- kal több lakás kelt el az idén, melynek 98 % -a használt lakás volt.
- Az idei újlakás-értékesítések száma a 800-at sem éri el, ami a csaknem 48 ezer eladott lakásnak mindössze 1,6%-a.
- A használtlakás-árak 2014 első negyedéve óta tartó emelkedése 2015 első és második negyedévében felgyorsult: 2015 második negyedévében egy átlagos használt lakás 13%-kal került többe, mint egy évvel korábban.
- Az új lakások ára szintén emelkedett. 2015 első negyedévében 8%-kal, a második negyedévben 2,1%-kal volt drágább egy új lakás, mint egy évvel azelőtt.
- A jelenlegi lakáspiaci fellendülés sajátossága, hogyleginkább a nagyobb városok többlakásos részpiacán nőtt a tranzakciók száma. 2015 első negyedévében a Budapesten és a megyeszékhelyeken található többlakásos társasházak lakásai adták a teljes lakáspiaci forgalom felét.
- Budapesten a használt lakások négyzetméterára 240-ről 268 ezer forintra nőtt2015 első felében. A községi lakások négyzetméterára (65 ezer forint) kevesebb mint egynegyede a budapestinek, míg az agglomerációkon kívüli községekben csak 48 ezer forint.
- A megyeszékhelyeken 9,7, a városokban 9,0, míg a községekben 5,8 millió forint volt az átlagos lakásár, utóbbi két kategóriában ez nem éri el az egy évvel korábbit.